Alkalmas időben, egy alkalmatlan helyen!: Scorpions, André Matos, 2009.04.21. Syma Csarnok, Budapest


Talán a címből is kiderül, hogy nem volt minden felhőtlen a Scorpions rég várt újabb budapesti fellépése körül. Bizony még most, egy nappal a buli után is nehéz visszafognom magam, hogy ne az indulatok beszéljenek belőlem, de ami a koncert előtt történt, az minősíthetetlen és kritikán aluli volt, csak, hogy finom legyek…

Többször olvastam már különböző sajtóorgánumokban a Syma Csarnokban megrendezett koncertek előtti botrányos beengedésről, a fél órás sorban állásról a büfénél és egyéb, a rendezvényre látogatók orra alá borsot törő hiányosságokról. A tegnapi gyönyörű áprilisi estén a helyszínre sétálgatva meg sem fordult a fejemben, hogy ez még egyszer előfordulhat.

Aztán háromnegyed hét körül, látván az iszonyatos tömeget és a hosszú sorokat, elbizonytalanodtam. Mivel a bejutáshoz szükséges dokumentumokra a pénztárnál juthattam (volna) hozzá, így beálltam a tömeg szélére. Negyven perc alatt három métert haladtam, amikor rádöbbentem, esélyem nincs a fal mellett lévő kasszához odajutni, így kiálltam a sorból. Közben azon gondolkodtam, aki úgy jött erre a bulira, hogy nem volt jegye és a helyszínen szeretett volna váltani, hozzám hasonlóan szintén esélytelen volt. Nem egy embert láttam a hátsó sorokból érdeklődve, némi információ birtokában hazamenni. Ez az első, amihez „gratulálni” szeretnék a szervezőknek, mert nemcsak, hogy be sem jutott a közönség egy része így a bulira, de még a bevételtől is elestek. Okos…! A beengedés megkezdése után háromnegyed órával felharsantak az első füttyök, a „mivanmár?” és bizony a beengedők anyukájának foglalkozása iránti téves megítélések hangos bekiabálásai. Néhány pillanattal később meghallottuk, hogy André Matos és zenekara felment a színpadra, de ekkor még a közönség jóval több, mint fele kint állt az utcán.

A kínos helyzetet néhány, sárga szalaggal megjelölt szervező szerette volna oldani, akik az első sorokban állóknak elmondták (ekkor már egy óra telt el a kapunyitás óta), hogy van egy hátsó bejárat is, úgy jó tíz perc járásnyira. Mondanom sem kell, kiröhögték Őket. Kisvártatva kijött egy hölgy, szintén eligazítást tartani, akitől én is szerettem volna segítséget kérni, hogy legalább André Matos koncertjének végére bejussak, de elmondása szerint, Ő csak szívességet tett és fogalma sem volt semmiről.

Fél kilenc előtt tíz perccel jutottam át a reptereket is megszégyenítő, egykoron a metróhoz történő lejutáshoz alkalmazott, bár annak továbbfejlesztett kiadásában működő kapun. Miután látnivaló már nem volt a teremben, viszont két órája egy kortyot sem ittam, de a Verseny utca aszfaltjáról elég port benyeltem, gondoltam, hogy megnyugtatásképpen elmajszolok egy sört. Éppen invitálni akartam az egyik barátomat, hogy tartson velem, aki azonnal lebeszélt, mert ez a művelet a sorban állással minimum fél órát vett volna igénybe.
Ilyen előjelekkel vágtam neki életem nem tudom hányadik, de minden bizonnyal nemcsak a zenei élmény miatt felejthetetlen Scorpions koncertjének.

Scorpions

Kilenc óra után nem sokkal lekapcsolódtak a villanyok az addigra ha szellősen is, de megtelt teremben és elkezdődött a Scorpions újabb budapesti koncertje, amire most a szokásosnál sokkal többet vártunk. Ahogy azt tőlük megszoktuk, hatalmas vehemenciával érkeztek a színpadra. Lévén, hogy ezen az estén a fotózás feladata is rám jutott, így az első perceket testközelből élhettem meg, ami rögtön megnyugtatott, mert azonnal láttam, hogy itt nem egy kivénhedt rock zenekar haknijára számíthatunk.

Rudolf Schenker amellett, hogy majd leugrott a színpadról egy-egy póznál, időnként hatalmas ordítással bíztatta saját magát és csapatát, valamint az első sorokban állókat. Egyszerű, de impozáns színpadkép és a régi nagy koncertekre emlékeztető altmann lámpafalak adták a látványt a show-hoz.

Hour 1, Coming Home, Loving You Sunday Morning hármas bekezdésével megadták az alaphangot az elkövetkezendő bő két órához, amit még négy alapmű követett, hogy kissé megkésve ugyan, de beköszönjön Klaus Meine egy „Jó estét Budapest” és „Hógy Vágytók?” kérdéssel. Ezután egy melankolikusabb blokk következett, ahol a Send Me An Angel vagy a Holiday alatt ismét meggyőződhettünk arról, hogy Meine még mindig a világ egyik legjobb rock énekese.

Itt nem volt szempler, mis-más, vagy mesterséges támogatás, hanem a színtiszta ének, néha egy kis – hangsúlyozom – élő vokállal támogatva. Csoda, amit ez az ember tud. Ezután ismét egy fantasztikus hármas következett (Tease Me, Please Me, Rhythm Of Love, Bad Boys Running Wild), amit a számomra még ma is felejthető Hit Between The Eyes követett, hogy egy huszárvágással elérkezzünk a Kottak Attack elnevezésű dobszólóhoz, ami inkább volt cirkuszi produkciónak és show-nak mondható, mintsem értékelhető hangszeres bemutatásnak, bár hozzáteszem a Wackenes borzalmat ez magasan felülmúlta.

Az ismét felejthető Alien Nation után két, számomra nagy favorittal, a Blackout, Dynamite párossal fejeződött be a hivatalos program, aminek a végén csak álltam, bámultam és tapsoltam, mert ami ebben az etapban történt, úgy hiszem, önmagáért beszélt. Öt vidám és vérprofi muzsikus még ennyi év után is tudott örömmel zenélni és ami a legfontosabb, örömet szerezni az embereknek.

Amennyire elvették a koncert előtt a kedvemet, annyira jól éreztem magam a végére, de akkor lett volna teljes az örömöm, ha itt tényleg vége lett volna a bulinak, mert ami ezután jött, az maga volt a rémálom.
Azt előre tudtuk, hogy gesztusként a Scorpions csapata visszahívta az Omega két tagját vendégként erre a koncertre, de hogy ez a ráadásban történik, arra szerintem senki nem számított. Sajnos így lett.

A Wind Of Change alatt érkeztek hőseink a színpadra, majd egy rövid köszöntő után következett a White Dove, vagyis a Gyöngyhajú Lány, mely dal alatt a fotózás után visszaindulva helyemre, többen megállítottak ismerőseim közül, hogy – finoman szólva – nemtetszésüknek adjanak hangot. Mire megérkeztem, hogy nyugodt körülmények között élvezzem az előadás további részét, a buli mélypontja is eljött. Nehezen találok szavakat arra, hogy egy legendát meg ne bántsak, de amit Kóbor János a Big City Nights című, egyik kedvenc Scorpions dalommal művelt, az szánalmas és egyben visszataszító is volt. Aki ott volt hallotta, aki nem, örüljön neki.

Szerencse, hogy nem maradtunk így „megfürödve”, hanem egy gyors váltással indult a Rock You Like A Hurricane, ami azért visszaadta az eredeti hangulatát ennek a bulinak. Második ráadásként és egyben zárótételként a When The Smoke Is Gona Down érkezett, majd hatalmas búcsúzkodás és vége.

Rettentő vegyes érzelmeim vannak ezzel a koncerttel kapcsolatban. Egyrészt nehéz visszazökkeni egy jó hangulatú és várakozással teli délutánt követően, egy ilyen szervezetlen és minden emberi méltóságot figyelmen kívül hagyó vendégvárás után az előadásra, majd mikor végre feledtetni tudták velem ezt a kis fiaskót a Scorpions muzsikusai végtelenül profi és szórakoztató előadásukkal, akkor pont a katarzisnál, jön ismét egy hidegzuhany! Remélem, nem kell még egyszer ennyit várnunk, hogy ismét felcsendüljenek ezek a fantasztikus dalok kis hazánkban és abban is csak reménykedni tudok, hogy ennél egy sokkal alkalmasabb helyen.

Szakáts Tibor

Hour 1
Coming Home
Loving You Sunday Morning
Make It Real
Is There Anybody There?
Lovedrive
The Zoo
Coast To Coast
Send Me An Angel
Holiday
You And I
321
Tease Me, Please Me
Rhythm Of Love
Bad Boys Running Wild
Hit Between The Eyes
Kottak Attack
Alien Nation
Blackout
Dynamite

Still Loving You
Wind Of Change (Omega)
White Dove (Omega)
Big City Nights (Omega)
Rock You Like A Hurricane

When The Smoke Is Going Down

Fotók: Szakáts Tibor

Itt általában köszönetet szoktunk mondani azoknak, akiket ez megillet. Most nincs ilyen.

Illetve mégis: Klaus Meine, Rudolf Schenker, Matthias Jabs, James Kottak, Pawel Maciwoda.

ui: A cikk megjelenéséig próbáltuk elérni a Syma Csarnok illetékesét, hogy adjon magyarázatot arra, miért kell 2009-ben Magyarországon ilyen módón megalázni az embereket a pénzükért, de az üzenetrögzítőn hagyott kérésre sem hívtak vissza minket!

http://www.hardrock.hu/?q=node/9220

About Janus

Janus Aureus is my recently-inaugurated personal blog (written in portuguese, but with some texts in english as well). Fiore Rouge is my old (but still very active - in fact, more than Janus :P) blog (I started it back in 2005). Mentalize is a fan-made website (since 2005). if you wish to contact me for any reason, visit my blog and leave a comment OR see email above (top left) - no, my name's not Andre - actually, I'm not even a guy! LOL Long story... O Janus Aureus é meu blog pessoal - escrito em português - ainda sem muito conteúdo, pois foi começado no final de dezembro de 2011. Já o Mentalize foi aberto em 2005 e está escrito em várias línguas *rs* Privilegio o uso do inglês ali porque o pessoal estrangeiro não tem muitas informações sobre o AM. Quem quiser entrar em contato comigo por qualquer motivo, deixe um comentário nos meus blogs ou use o email que está aí em cima à esquerda (e não, eu não sou o Andre - aliás, sou mulher!).

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s